Ha a gyermek akaratossága szél, és azt szabadjára engedem, a javunkra is válhat. A múltkor is ez volt a bevezetőben. A szelet befogva keresztülszelhetjük az óceánt. Igen, de hogyan?

Folytatom az első bejegyzésben megkezdett téma fejtegetését.

Ranschburg Jenő 6 pontban fogalmazza meg, mégis hogyan kezeljük az akaratos gyermekeket, hogy ne is nyomjuk el a kezdeményezőkészségét, határozottságát, de ne is biztassuk az ilyen viselkedésre, ne higgye azt, hogy az a helyes.

1. Amikor lehet, engedjük a gyermeknek az önérvényesítést!

Amikor önállóan szeretne öltözni, cipőt felvenni, ajtót nyitni, liftgombot megnyomni, kezet mosni, akkor én hagyni szoktam kísérletezgetni. Ha nem boldogul, előbb-utóbb engedni fogja, hogy segítsek neki. Persze, ezt kivárni rengeteg időt vesz igénybe. Mi rendszeresen el is késünk az óvodából. Jövőre Ötévesem már nagycsoportos lesz és már nem lesz megengedett a késés, így ha Majdnem Háromévesem nem válik produktívan önállóbbá vagy az egész procedúra gyorsabbá, hát akkor korábban kell felkelnünk! Bizonyos áldozatot muszáj vállalnunk, ha gyerekünk van, és ha a gyerek ilyesféle, több időt vesz igénybe.

2. Ne tiltsuk a testi ügyességet fejlesztő mozgásait, sőt, biztassuk rá!

Nagyanyja azt sem engedi Majdnem Háromévesemnek, hogy a kanapén ugrándozzon, le-föl másszon, hemperegjen. Nem a kanapét félti. Egyszer látta leesni onnan. Hát igen, néha lecsúszik a lába, lepottyan. Annyi baj legyen. Én még a kislétrát is kinyitom neki, boldogan mászik rajta le-föl, áll a tetején. Koordinációt, térérzékelést, és még mi mindent tanulhat meg így, amibe bele sem gondolunk. Ha szalad az utcán, szaladok vele, úgy vigyázok rá, nem kezdek el ordítozni, hogy azonnal álljon meg. Útkereszteződésnél pedig megállunk, megbeszéljük, miért kell megállni, így megszokja, és automatikussá válik számára, hogy ott meg kell állni.

3. A két-három éves gyermekek szeretik utánozni szüleiket. Ötévesem anno rögtön ott termett mellettem, ha nekiláttam krumplit hámozni. Nem nagyon örültem, hogy oda kell adnom neki a hámozót (ami mégiscsak kevésbé veszélyes eszköz, mint a kés), és nekem késsel kell dolgoznom, viszont cserébe nagyon jól elvolt addig, amíg nekem ez a feladatom volt. Más kérdés, mit művelt krumplihámozás címszó alatt: mélyedéseket fúrt, döfködött a burgonyába. És elvárta, hogy azt is betegyem a fazékba. Ezt egyébként nagyon hamar elhatároztam, hogy beengedem a gyerekeimet a konyhába és segíthetnek, maszatolhatnak kedvükre. Nem ordítom le érte a fejüket, nem morgok, hogy nem férünk el. Ugyanis anyám ezt csinálta, vagy ha néha mégis segítséget vett igénybe, örökké kritizált (tizenéves koromban is). Ami konyhai jó emlékem van, az a nagymamámhoz fűződik. Igaz, már 6-7 éves lehettem, amikor engedett krumplit pucolni. Talán nem is csak arról volt szó, hogy engedett, hanem tudatosan vezényelte. Kihasználván az érdeklődésemet.